Az ősellenség szüntette be a poklot Kambodzsában
2019. január 8. 08:59 Múlt-kor
„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne.” Chum Mey a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője, így foglalta össze a vietnámi hadsereg Kambodzsába való bevonulásának jelentőségét, amelynek folyamán 1979. január 7-én a főváros, Phnompen is felszabadult Pol Pot horrorisztikus rémuralma alól.
Korábban
A Pol Pot vezette kommunista erők, a vörös khmerek, 1975. április 17-én foglalták el Phnompent. Attól a naptól kezdve nemcsak a főváros, hanem egész Kambodzsa az ultra radikális balos vezető Pol Pot irányítása alá került, aki nyomban hozzákezdett utópisztikus álmai végrehajtásához, egy agrárkommunista állam létrehozásához. A grandiózus „művelet” végrehajtása megközelítőleg 1,7-2 millió ember életébe, Kambodzsa lakosságának ötödébe, került.
A városi lakosságot Pol Pot ellenségként kezelte, és azonnal megkezdődött a „kapitalista” városlakók deportálása. A megbuktatott rendszert szolgáló hivatalnokok, katonatisztek és az értelmiség tagjaira halál várt; százezreket mészároltak le a „gyilkos mezőknek” nevezett kényszermunkatáborokban, ahol a lelketlen, gyilkológépekké kiképzett őrök, hogy a lőszerrel spóroljanak, gyakran fejszékkel és bunkókkal végeztek áldozataikkal.
Pol Pot uralma alatt megszűnt a magántulajdon, a vallásokat üldözték, az iskolákat bezárták. Az önellátó agrártársadalom megvalósításán dolgozó kommunista vezér még az emberek ruházatát is uniformizálta; Kambodzsában mindenkinek fekete öltözéket kellett hordania. Ha valaki eltért a normáktól, például karórát hordott vagy szemüveget viselt, az életével játszott. Azok, akik nem Pol Pot felfegyverzett kompániájában teljesítettek szolgálatot, napi átlag 12 órát robotoltak a földeken, gyakran heteken át pihenőnap nélkül.
A Pol Pot által teremtett rémálom, egészen ironikus módon, a kambodzsaiak által történelmi ősellenségnek tekintett vietnámi haderő intervenciójával ért véget. Bár az USA által támogatott jobboldali rezsimek megdöntése céljából a vietnámi és kambodzsai kommunisták szövetségre léptek, a két forradalmi párt vezetői állandó bizalmatlansággal tekintettek egymásra. Pol Pot és csapata a térségben történelmi gyökerekkel rendelkező vietnámi expanzionizmustól tartott. A két kommunista állam hadereje között 1975-től állandósultak a fegyveres határvillongások. Az ellenségeskedés végül nyílt fegyveres konfliktussá fejlődött, amelynek folyamán a vietnámiak 197. január 7-én bevonultak Phnompenbe, megszabadítván Kambodzsát a vörös pokoltól.
Bár az általa vezetett rezsim megbukott, Pol Pot nem adta fel a harcot és követőivel a thaiföldi határ menti erdőségekbe vetette be magát. A dzsungel egészen 1998-as haláláig menedéket adott az utópista mészárosnak, aki így elkerülte a felelősségre vonást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.